"Akik megkeresték a vagyonukat általában jobban vigyáznak rá, mint akik csak örökölték." (Charles Caleb Colton)

 

"Az okos pénzügyi döntések megtanítják, hogyan legyél boldog azzzal akivel vagy, és azzal amid van, ahelyett, hogy mindig többet akarnál." (Jamie Kyle McGillian)

 

"Végeredményben nem az számít, mennyi pénzt keresünk, hanem, hogy mennyit tartunk meg, és, hogy az a pénz milyen keményen és hány generáción keresztül dolgozik nekünk." (Robert Kiyosaki)

Pénzügyi szabadság - Anyagi függetlenség

Az pénzügyi szabadság vagy korai nyugdíjazás mozgalma (angol nyelvterületen FIRE/financial independence, retire early) az elmúlt fél évtizedben kezdett teret nyerni. Azok, akik pénzügyi szabadságra vágynak ki akarnak törni a hétköznapi mókuskerékből, huszas, harmincas éveikben komoly áldozatokat hoznak: szigorúan takarékoskodnak, autót lehetőleg ritkán használnak, vagy biciklivel közlekednek, spórolnak a rezsin, az ételen, nem vesznek felesleges ruhákat, és pár év alatt sikerül annyi pénzt félretenniük, aminek a hozamaiból életük végéig elélhetnek.


Az imént említett huszas, harmincas emberek leginkább a jól kereső, képzett amerikaiak köréből kerülnek ki, hiszen magyarorszáról nézve ezek az emberek elképesztő összegeket keresve pár év után letehetik a munkát. Pedig Magyarországon is van pár példa, akik idejekorán kiszállhattak a mókuskerékből, például a 30-as nyugdíjas néven író Takács Szabolcs.


Azonban nem csak az álomszerű fizetések megtakarítása után lehetséges a szabadság. A pénzügyi függetlenség eléréséhez nélkülözhetetlen a pénzügyi tervezés. Szigorúan vezetni kell mire mennyit költünk, mennyi pénzre van szükségünk egy adott évben. Ehhez a tervhez segítséget nyújthat a weben található vagy az olyan applikációk, mint a Koin, Mint, Toshl Finance, Moneywise) vagy a klasszikus exceltábla. Ahhoz, hogy anyagilag függetlenedni tudjuk, annyi pénzre van szükségünk, ami 20-25 évnyi költésünket fedezni tudja. Mindenki más életszínvonalon él, más-más összeget költ magára évente, így egyéni, hogy mekkora összeg kell ahhoz, hogy fel tudjunk hagyni a napi rutinnal.


Nincs siker, ha hiányzik a kitartás, ez különösen igaz a befektetések világában. Csak úgy érhetjük el az anyagi függetlenséget ha befektetőként viselkedünk, és hosszú távra elköteleződünk. Fokozatos megtakarítással, és a kamatos kamat elvével fel tudunk építeni egy olyan portfóliót, ami majd hosszú évek múlva jelentős passzív jövedelmet termel majd nekünk. Vegyünk egy példát, havonta 40000Ft-ot teszünk félre, és 5%-os hozamú portfóliót állítunk össze:

1. év vége 504000Ft
2. év vége 1033200Ft
5. év vége 2784918Ft
10. év vége 6339258Ft
20. év vége 16665241Ft lehet megtakarításunk, ami havi 70000 Ft pluszt termelhet nekünk.

A pénzügyi szabadság felé, a befektetések irányába kezd el az első lépésket a bevételek és kiadások vezetésével illetve a pénzügyi piramis lépéseinek megvalósításával! Takaríts meg pénzt és próbálj meg passzív jövedelemforrásokat teremteni: automatizált vállakozás, valamilyen szellemi tulajdon, MLM értékesítés, résztulajdon vállakozásban (csendes társ), osztalékok, ingatlankiadás.
Ezek általában hosszú távon megvalósítandó célok, és attól, hogy valami passzív munkával teremtesz elő az nem azt jelenti, hogy nem kell foglalkoznod vele. Ha apránként teszel félre, akkor is szép lassan eléred a céljaid, legyen egy jó pénzügyi terved, és nem leszel kiszolgátatva a bankoknak, és az államnak.